Alap dolgok:

A legfontosabb, amit tisztáznunk kell, még az elején, hogy miért életbevágó dolog plazmát adni!

Olyan létfontosságú gyógyszerek előállításához van szükség az értékes vérplazmára, amelyek mesterséges úton nem állíthatók elő. Ezek a gyógyszerek életmentő orvosságok, melyek segítenek a vérzékeny betegeknek, az immunvédekezési zavarral születetteknek, vérmérgezés (szepszis) és csontvelő átültetésen átesett pácienseknek, de elhanyagolhatatlan az égési sérülések kezelésénél, valamint az életveszélyes cytomegalovírus és bárányhimlő fertőzés esetén is. A helyzet komolyságát alátámasztja még, hogy a magyar betegek gyógyszereinek előállításához, évente több tízezerben mérhetjük a szükséges donorok számát.

Ehhez képest igazán elhanyagolható mértékű az erőfeszítésünk, ha a plazmaadás mellett döntünk.


A vérplazmaadásról

A plazmaferezis a véradás egy különleges formája, amelynek során egy speciális készülék elválasztja a vérsejteket a plazmától, majd az előbbieket visszajuttatja a szervezetbe. A vérplazma 90 százalékban vizet tartalmaz, csak 10 százalékát képezik a fontos ionok és szerves vegyületek, így a szervezet két-három nap alatt újratermeli. A belőle készített életmentő gyógyszerek ugyanakkor számos betegen segíthetnek.

[Lépések

  • Először be kell jelentkezni a recepción, és átadni a személyi igazolványt, a lakcímkártyát valamint a TAJ-kártyát.
  • Ezután különböző adatlapokat és kérdőíveket kell kitölteni (az adatai bizalmasan kezelik).
  • Következnek az előzetes szűrővizsgálatok: megmérik a vérnyomást, a testhőmérsékletet, valamint meghatározzák a hemoglobin-szintet és a vércsoportot. Az orvos emellett az egészségi állapotra vonatkozó kérdéseket tesz fel.

· Ha első alkalommal jelentkezik plazmaferezisre, akkor a következő lépés egy kevés vérminta levétele, amelyből kiderül, alkalmas -e plazmadonornak. Ezt követően kérhet időpontot a plazmaadásra.

· Ha alkalmasnak bizonyult, akkor az előzetes vizsgálat után átkísérik a donorterembe, ahol egy orvosi székben kell helyet foglalnia. A véradáshoz hasonlóan tűt szúrnak az egyik karjába, de a készülék csak szakaszosan vesz vért, mert a folyamat során a plazmát és a vérsejteket szétválasztja, majd a vérsejteket visszajuttatja a szervezetedbe. Ez mintegy háromnegyed órát vesz igénybe.

  • A plazmaadás ideje alatt a teremben vetített filmet nézhet, de újságot vagy könyvet is vihet magával. Az asszisztensek folyamatosan a közelben lesznek, és időnként megkérdezik majd, hogy jól van-e.
  • Ha a gép levette az előzőleg beállított - az egészségügyi állapota és a testsúlya alapján meghatározott - mennyiséget, steril kötés kerül a karjára. Az előtérbe kísérik, ahol egy kis ideig még pihenhet, kitölthet egy nyereményjátékhoz kapcsolódó kérdőívet, valamint fogyaszthat a rendelkezésére álló italokból.
  • Távozás előtt a recepción megkapja a költségtérítést (ha korábban igényelte), és egyúttal bejelentkezhet a következő plazmaadásra.
  • A plazmaadással az alábbi betegségekben szenvedőkön segíthet (a vérplazmából készült életmentő gyógyszereket ingyen kapják a rászorulók):
  • Veleszületett és szerzett immunhiányos betegség (egy immunhiányos beteg egy havi gyógyszeradagjához 10 donor kell)
  • Veleszületett vérzékenység (egy vérzékeny beteg egy heti gyógyszeradagjához 25 donor kell)
  • Csontvelő- és szervátültetés
  • Vérmérgezés
  • Súlyos égési sérülés
  • Autoimmun betegségek
  • A plazmaadással rendszeres és ingyenes orvosi szűrővizsgálatokon is részt veszel, ami saját egészségi állapotod szempontjából is hasznos.
  • Az adminisztrációval és a pihenéssel együtt bő 1 órát kell a plazmaadásra szánni.
  • Míg a véradók között a 0-s vércsoportúak számítanak "univerzális donornak", addig a plazmaferezisnél ez épp fordítva van: az AB vércsoportúak plazmája adható minden más vércsoportú betegnek.

Amire figyelni kell!

  • Jó egészségi állapot
  • Elégséges fehérje- és hemoglobinszint a vérben
  • 18 és 60 év közötti életkor
  • Legalább 50 kg-os testsúly
  • Érvényes iratok - TAJ-

Figyelmeztetések

  • Ha "vérszegény" , vagyis alacsony a hemoglobinszintje, nem csak vért nem adhat, hanem vérplazmát sem (a plazmaadáshoz szükséges határérték 125 g/l).
  • Nem adhat vérplazmát, ha:
  • cukorbeteg és inzulinnal kezelik,
  • fertőző betegségben szenved,
  • drogot, nem receptre felírt szteroid- vagy hormonkészítményeket szed,szedett
  • az elmúlt két hétben lázas volt,
  • jelentősebb sebészeti beavatkozáson esett át,
  • a közelmúltban tetoválást készíttett vagy testékszert kezdett használni,
  • nőknél terhesség alatt, és a szülést vagy az abortuszt követő hat hónapig, illetve amíg a szoptatás tart.
  • Plazmaadás előtt 24-36 órával tilos alkoholt fogyasztani!
  • A plazmaadás napján nem javasoljuk a megerőltető fizikai munkát vagy sportot.
  • A dohányzás nem befolyásoló tényező, azonban célszerű min 48 órával a plazmaadás előtt, legalább lecsökkenteni a nikotinbevitelt!
  • Mind a plazmaadás napján, mind az előző napon bőségesen kell folyadékot fogyasztani (naponta 2-3 litert)!
  • A plazmaadás előtt másfél-két órával enni kell, éhgyomorra nem szabad vérplazmát adni. A zsíros ételeket azonban kerüljük!
  • A plazmaadás után két nappal már újra lehet plazmát adni, véradás után azonban egy hónapot kell várni.
  • A plazma a vér és így az emberi szervezet alkotóeleme, tehát nem adható és nem kérhető érte semmiféle ellenérték. A donorok ugyanakkor kérhetnek költségtérítést, és a szponzorok által felajánlott nyeremények sorsolásában is részt vehetnek.


Kérdéseivel, forduljon hozzám bizalommal! 

Lengyel Sára

Pszichológia asszisztens

Email-cím, a menűben!


Érdemes végigolvasnia!


Legyen Ön is plazmaadó, hiszen:- 4000 Ft vár készpénzben minden egyes plazmaadásod után- ez több esetben akciós bónusszal egészül ki - a Pink Plazma Pont eddigi legnépszerűbb akciója során a plazmaadók 60 nap alatt 60.000 Ft-ot vihettek haza, készpénzben- rendszeres plazmaadók éves szinten 200.000 Ft körüli összeget visznek haza, készpénzben- időszakos akciók során mozijegyeket, meccsjegyeket, fesztiváljegyeket, strandbelépőket, vadaspark, kalandpark belépőket, vacsorameghívásokat, kütyüket és értékes ajándékokat nyerhet.- egyedi, nagyon különleges és értékes plazmás élményeket élhet át- és ami a legfontosabb: hozzájárul életmentő gyógyszerek alapanyagainak előállításához, így életeket menthet!

Legyen Ön is plazma menedzser, hiszen csak annyit kell tennie, hogy- elhívja ismerőseit-plazmát adni, gondoskodik a folyamatos plazmaadásukról, és máris Öné, az ezért járó jutalék, amit az Ön által hívott plazmaadók minden egyes plazmaadása után jóváírnak! Sőt, még a meghívottjai és az ő meghívottjaik minden egyes plazmaadása után is jár a jutalék!!!!- Például ha meghív 10 plazmaadót, és gondoskodik róla, hogy mindannyian 10-szer adjanak plazmát, akkor máris összegyűjtött 50.000 Ft-nyi jutalékot. Ha pedig a 10 meghívott mindegyike további két plazmaadót hív meg, és ezen meghívottak is további kettőt, akkor mindegyikük tizedik plazmaadásakor, már 150.000 Ft jutaléknál tart!

Semmiképp ne maradjon ki ebből, klikkeljen az alábbi linkre már most, és csatlakozzon hozzánk!

https://plazmamenedzser.szegedplazma.hu/meghivo?token=RqcPQqsGBa1R9kI0

Nem feltétel szegedinek lenni!

Bp- i helyszíneink is vannak!

Pontos címért, írjon, a kapcsolatok- ban található emailem- re!

Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el